Bevezetésként egy rövid magyarázat: Mi anyukák nagyon jó barátnők vagyunk. Mikor jó két és fél éve megismerkedtünk, kiderült, hogy ő a kislányát mindig Tücsöknek hívja, én meg az enyémet Kistücsöknek. Talán már ez meghatározta a barátságot, nagyok és kicsik közt is :) És akkor a bejegyzés.....
Már napok óta itthon voltunk betegszabin, torokgyulladásos Kistücskömmel. A munkahelyen más is kidőlt, így Tücsök anyukájának mindenképpen be kellett menni, miközben ő is beteg és erre a napra nem volt megoldva a felügyelet. Így múlt pénteken hármasban voltunk, jóbarátnők lányai, akik szintén jóbarátnők, velem, egész nap.
Mivel Tücsök sem reggelizett még, megkérdeztem, mit szokott enni reggelire, mégis, legyen valami támpontom. Határozottan kijelentette, hogy túróscsuszát, ő mindig csak túróscsuszát enne. Ennek ellenére végül csak lecsúszott pár falat magos zsemlécske. Hasonló helyzet alakult ki, mikor az ebédre terelődött a szó, mondván ő pizzát kér. Hát gondoltam, az ma itt nem lesz (bár ha előre kigondolom, akár süthettünk volna együtt pizzát is…), így végül megették a zöldséges falatkákat és a húsgolyókat (khm. najó, olvasd lentebb).
Na de visszakanyarodva a reggelhez, éppen vittem nekik piros innivalót Mikulásos pohárban, amikor hallom ám a szobából, hogy igazán felnőttes beszélgetés zajlik. Mint „és ti miért költöztetek ide? Anyukád meg Apukád már miért nem szeretik egymást?” Kistücsköm válasza: „De én szeretem az apát…. csak ők nem szeretik egymást”. Kicsit sajnálom is, hogy megláttak és abbahagyták…kíváncsi lettem volna, hova fajult volna még ez a beszélgetés. Ezután megvártam, míg ittak pár kortyot, majd Tücsök kissé teátrálisan megállt előttem és annyit mondott, hogy „köszönjük, Anikó”. Mire én vettem az adást, hogy hát jó, akkor megyek a dolgomra, nem akarjátok, hogy maradjak. A válasz: „Hát, végül is nem csak kettő Barbie van… de..hát…”. Oké....
A Barbie és póni hegyek után fél 9-kor már a nagyasztalnál ültek színezni, rajzolni. Előkerült egy ajándék rajz, amit az én Kistücsköm Tücsöknek szánt és napok óta őrizgette. Najó, igazából a rajzot én készítettem, az ő utasításaival, ez egy külön sztori, kicsit elkanyarodnék hát… Először rajzolnom kellett egy lányt, akire kijelentette, hogy én vagyok (ezért olyan sovány, mert hát nem tudhattam előre, hogy az én leszek!!! J) Aztán rajzoljam le magam mellé az ikerlelkemet…. Esküszöm, bár engem foglalkoztat ez a fogalom, tőlem tutira nem hallotta még… szóval kisebb sokkot kaptam. Aztán mondta, hogy hát az Évikét, mert ő az én ikerlelkem. Így már összeállt, hogy „aha, a rokonlelkem”! Mert erről viszont már volt szó, hogy Évike és én rokonlelkek vagyunk, akárcsak Anne Shirley és Diana Barry. Mondjuk elég érdekes, hogy a kis fejében ebből ikerlélek lett… Hm… Szóval, már ketten voltunk a rajzon, amikor is, kerüljön rá Vikinéééni is, de úgy, hogy hastáncos ruhában. Oké. Megvan. „De Anya, még Miha hiányzik.” „Oké, de nem sok hely van már a képen, hova rajzoljam??? Igaz, Miha nem olyan nagy…” Majd az orrom alatt elmotyogtam, hogy „hát ide végülis férne egy asztal, mintha távolabb lenne, és akkor Miha az asztalon táncol, ha már mindenképpen táncos kell”…. Szóval, boooocs :D :D :D Mert a gyerek persze egyből ugrott az ötletre. Hát így született ez a rajz, amit ezen a betegséges-bébiszittelős napon adtunk oda.
Jelentem, kilenc órára már a pörgős ruhák és a tündérszárnyak is előkerültek, és gyakorlatilag ki voltam zárva a lakás többi részéből… Még fél tíz sincs, amikor plüss moncsicsivel, játék laptoppal meg még ki tudja, mi mindennel, elvonultak az étkezőasztal alá… kórházasat játszani. Tücsök pocakjában kisbaba, Kistücsök az orvos, vizsgálja, a számítógépen nézik meg a babát… Majd két perc múlva Kistücsök fut, hogy mégis visszaveszi a pörgős ruhát (mert egyszer már levette), mondván, az alá könnyebben belefér a baba… Majd visszavonul Tücsökhöz és közli vele, hogy ő most mégsem az apukát játssza, mert neki dolgozni kell, és ezért a Tücsök pocakos barátnője lesz. Kééész…
Az ember lánya csak kapkodja a fejét, hogy pár perces váltásokkal mi minden bele nem fér egy délelőttbe.. Színezés – mandala és angyalka kép. Vagyis bocs… mert a szerintem karácsonyi angyalkáról megtudtam, hogy „de ez nem angyalka, hanem tündér, mert az angyalkának fehér a szárnya, nem színes, mint ezeknek. Hát nem tudtad???” Bocsi. Én csak egy szerencsétlen harmincas szingli anyuka vagyok, akinek ugyan a chat-en Holdtündér, alias Moonfairy a nickje, de ezek szerint, messze nem vagyok kompetens a témában…
A muffin hozzávalóit kikészítettem, ügyesen összekeverték, tényleg ügyesek voltak és nagyon élvezték. Tepsi be a sütőbe, mi vissza a szobába. Gyors frizura igazítás, majd gondoltam, megnézem, milyen mesék vannak a pendrive-on a Titkos Ajtón kívül… Mit ad Isten, valami mulatós zenéket találtam rajta (Tücsök Anya???!!??) Hát mindkét lány a saját anyjára ütött… Ha nem is az asztalon, de az ágyon olyan produkciók mennek, hogy csak na.
Kívánságműsor indul… „Anikóóóóó…nektek megvan a Lalipop?” Fogalmam nincs mi az, de mondom, youtube-on már jött szembe, szóval megkeresem… Mint kiderült persze, az én lányom is ismeri, mert az óvodában beszéltek róla… Aztán volt minden…csupacsajos zenék, ragyogaszívemmintanap, satöbbi. Belecsempésztem egy fiúsat is, rád hangoltam… neeee…. csajosat!!!!! „És anyának a kedvence az a szamaras” – mutat az egyik a monitorra, a Legnagyobb hős klipjére. Mire a másik rákontráz: „Igen, anyaaaa, az neked is a kedvenced!” És már szól is a „nem mosod ki magad után a kádat….” Na eeez tényleg furán hangzik 5éves kiscsajszik szájából…. Közben persze rohangálok konyha meg „DJ pult” közt, mikor egyszer csak: „Anikó, én már farkaséhes vagyok.” Hogyne, pár perc múlva ebéd tálalva. Hát a farkaséhség kimerült egy smiley ketchup minta feltörléséből néhány krumplival.. Aztán akkor most alvás. Ejha, gondoltam, dejó, ha ezek ketten tényleg alszanak most! Tücsök mondja: „Anikó…. Anya azt mondta nekem, hogy ti nem nevettek ki, ha cumizom.” Hát persze, hogy nem Drágám, hozom is a cumidat. „Anya, és az enyém???” Kistücsöknek már nincs, de a bébi-emlék cumiját megkapta. Itt azért megjegyezném, hogy mindenkivel egyenként elbeszélgetnék, aki b***ja a cumizós gyerekeket, mondván „ekkora lánynak/fiúnak minek az, „ki fognak nevetni…” „mit szólnak”, satöbbi hülyeségekkel. Persze, könnyen kicsúszik ilyen az ember száján, de állandóan ezt szajkózni…. Mit gondolnak, ez nem frusztrálja a gyereket? Amúgy meg mindig azt mondom, nem láttam még iskolás gyereket cumival, legkésőbb 5-6 éves korukra maguktól elhagyják úgyis…. Na de vissza a sztorihoz… Lefeküdtek, betakaróztak, rózsaszín vernyákoló kis k…. mese indulhat. Nyugalom tart talán 10 percig, aztán már fekve táncolnak és éneklik a dalokat. De nem baj, nagyon cukik, igazi csajok J
Mellesleg, a muffin brutálisan finom lett, így, bár nem terveztem, a recept már Sütifalván :)
