Nem sokat kellett gondolkodnom, hogy mi legyen a következő bejegyzés, ami most megint kicsit komolyabb téma lesz, és úgy érzem, muszáj róla beszélni, mert nálam nem egyszer kiverték a biztosítékot a jóakarók. Akiket nem ironikusan hívok így, hanem ők tényleg jót akarnak, csak talán...más szemszögből látják a dolgokat. 

Még egyszer szeretném azt is leszögezni, hogy ez nem egy válásra buzdító, azt favorizáló oldal akar lenni. Pont ellenkezőleg. Esetleg megkongatni a vészharangot azoknál, ahol még menthető a dolog és segíteni, hogy mit csináljanak másképp. Viszont, ha mégis arra kerül a sor, akkor pedig azt gondolom, lehet a válást is okosan csinálni, és egy ilyen helyzetben mindenkinek támogatásra lehet szüksége. 

A maga módján biztosan mindenki jót akar az embernek. De van, aki nagyon vehemensen kiáll amellett, hogy a "család szent és sérthetetlen", a családot mindenáron meg kell menteni. Mindenkinek alkalmazkodni kell, akármihez, a gyermek érdekében. "A gyereknek egészséges család kell, anya és apa! Mentsétek meg mindenáron!" "Mi lesz vele apa nélkül?" Hallottam én is ilyeneket. Még most is hallok néha, de most már lepereg rólam. 
Hogy szerintem mire van szüksége a gyereknek elsősorban? Kiegyensúlyozottságra. Ez pedig úgy érhető el leginkább, ha nyugodt, és kiegyensúlyozott környezetben lehet. Persze, kell Anya és Apa. De tényleg jó az egy gyereknek, ha például "Apa mindig mérges" (saját gyerekem szájából rengetegszer elhangzott), Anya meg állandó stresszben van, hogy megint éppen miért fognak beszólni? Ha folyotn szorong? Kérdem én, tényleg mentsük meg mindenáron a családot? Úgy, hogy közben Anya is, Apa is eltorzult személyek lesznek, hogy megőrizzék a látszatot és elnyomják magukat? A gyerek gyerek, de nem hülye. Ők nagyon jól, sőt sokkal jobban átlátják sokszor a helyzeteket, mint mi felnőttek. Van, hogy ők nyitják fel a szemünket. Becsapni nem lehet őket és aki ezt megpróbálja, nagyon nagy hibát követ el. Nem mondom, hogy nem hitegeti magát mindenki, aki nem elég erős még, azzal, hogy "a gyerek miatt próbáljuk meg". De egy idő után szerencsés esetben, vagy tényleg megoldódnak a problémák, vagy ha nem, akkor jobb lépni. A gyereknek is ez jobb. 
A legtöbb elvált párra jellemző (egyelőre nálunk is ez a tapasztalat), hogy ahogy szétmennek, és ezt mindkét fél megemésztette félig-meddig, onnantól kezdve sokkal jobban képesek kommunikálni, míg előtte. Na ez az, amire minden gyereknek szüksége van! Hogy ezt lássa, bár nem élnek együtt, de szépen beszélnek egymással. Bár nem élnek együtt, Anya azért mindig szépen beszél neki Apáról, mert mindig ő marad az Apukája, akármi is történt köztük. Hogy rendszeresen láthatja Apát is és jól szórakozik vele kettesben, mert nincs az állandó feszkó. Mindkét szülővel értékes időt tud eltölteni, teljes kiegyensúlyozottságban. Hát röviden ennyi. 

Én elejétől kezdve biztosnak éreztem magam a döntésemmel kapcsolatban, és megkönnyebbülést éreztem. Egyetlen egy dolog van, amivel ki lehetett hozni eleinte az egyensúlyomból. Amikor templomi esküvőn a lelkész, vagy baráti körben egy jóakaró arról beszélt, hogy manapság mennyi a válás, és ez micsoda önző dolog. Azért van ennyi válás, mert az emberek önzők lettek, és ahelyett, hogy alkalmazkodnának és kompromisszumokat kötnének, mennek a maguk feje után és nincs erejük, kitartásuk maradni. Nem mondom, van ebben igazság, hogy sokszor több erő kell a maradáshoz, mint a távozáshoz, és vannak olyan helyzetek, amikor a két fél igazán szereti egymást, csak néhány apró kompromisszum kell, hogy minden rendben legyen. De ha már az érzelmek sincsenek rendben, és olyan dolgok történnek, ami miatt a felek már nem érzik egymást önmaguknak, esetleg már azt sem tudják, hogy kik ők valójában... hátráltatva érzik magukat a saját személyes fejlődésükben... Tényleg megéri mindenáron együtt maradni? Hát miért születtünk ide, nem azért, hogy mi magunk fejlődjünk, elsősorban? Kell mindenáron másoknak megfelelni, olyan áron, hogy a végén azt sem tudjuk, milyenek vagyunk mi valójában? Ezeken érdemes elgondolkodni szerintem. Én amondó vagyok már, hogy nem kell mindenkinek mindenáron megfelelni. Elsősorban saját magunknak. Nem kellenek már az álcák. Akinek ez nem tetszik, mert túlságosan a külsőségeknek él, arra nem is biztos, hogy szükségünk van... Ezeken érdemes elgondolkodni szerintem. Én amondó vagyok már, hogy nem kell mindenkinek mindenáron megfelelni. Elsősorban saját magunknak. Nem kellenek már az álcák. Akinek ez nem tetszik, mert túlságosan a külsőségeknek él, arra nem is biztos, hogy szükségünk van... És így bizony gond nélkül be fogjuk vonzani azokat a pozitív dolgokat és személyeket is, akikre valóban szükségünk van a fejlődéshez.