A napokban szembejött egy cikk, ami olyasmiről szólt, hogy vajon miért böki a fitnesslady-k szemét, ha valaki jóízűen megeszik egy hamburgert és nem 40 kg, vagy épp fordítva..., és miért piszkáljuk egymást azért, mert valakinek tetoválása van vagy éppen nincs? És tényleg. Miért? Miért érdekli az embereket mások élete? Miért nem a sajátjukkal foglalkoznak? Miért nem lehet szimplán elfogadni, hogy emberek vagyunk, sokfélék vagyunk és szerencsére nem mindenkinek ugyanaz tetszik? Azt gondolom, az emberek túl sokat foglalkoznak másokkal. Ráadásul ha valaki elkezd magával foglalkozni, mondjuk önismeret terén, akkor őt is kábé marslakónak nézik…. Ahelyett, hogy egy kicsit magukba néznének és feltennék maguknak a következő kérdést:
Hol érint engem az, hogy a másik ember mit csinál -értsd: mit tetováltat magára, hogyan öltözködik, mit tanul vagy épp milyen munkát végez, milyen autója van, stb? Miért nem foglalkozom inkább saját magammal? Biztos, hogy rendben vagyok önmagammal, ha mások életének boncolgatására fordítom az időmet? Mi lenne, ha azt az energiát inkább arra használnám, hogy magamba nézek? Ki vagyok én? Mit szeretnék és mit nem? Elégedett vagyok az életemmel? Hova tartok? Mik a céljaim?

Szóval miért nem ezekkel foglalkoznak az emberek? Talán mert túl fájdalmas lenne… túlságosan nehéz dolog szembenézni önmagunkkal. Ahogy egy számomra nagyon kedves ember mondogatta nekem régebben: „most engem akarsz átb…ni vagy saját magadat?” Időbe telt nekem is, míg rájöttem… A legjobb megoldás tükör elé állni és szépen sorban levenni az álarcokat. Az összeset. Ez a lehető legjobb, de a legkeményebb megoldás. Nem egyszerű, de ha egyszer megteszed, ha felébredsz, akkor nincs visszaút. Nem áltatok senkit. Mindez kőkemény meló, nap mint nap megküzdesz magaddal és a démonjaiddal, de napról napra lesznek felismeréseid és egyre jobban érzed magad a bőrödben. Ezzel egyidőben pedig egyre kevésbé fog érdekelni, hogy mit gondolnak rólad mások és hidd el, ez így van rendjén. A többi már az ő dolguk, Te csak engedd el...