Önismeret, önértékelés, önfejlesztés, nőiesség

Holdtündér

Holdtündér

Türelem, türelem….mit is terem?

2017. szeptember 14. - Holdtündér16

 

turelem.jpgAzt gondolom, ez egy olyan tulajdonság, vagy inkább képesség, ami folyamatos változásban van. Függ attól, hogy kivel szemben gyakoroljuk (vagy éppen nem), függ a helyzettől és talán leginkább az aktuális lelkiállapotunktól. A türelem véleményem és tapasztalatom szerint egy tudatos döntés – ezt senki nem tudja kívülről ránk kényszeríteni, viszont sok tanítónk lehet, akinek segítségével fejleszthetjük ezt a képességünket. Amikor gyermekem született, akkor jöttem rá, hogy Anyának lenni az egyik legjobb módja a türelem fejlesztésének is. De a gyermekünkön kívül még sok minden és sok mindenki segíthet ebben. Az évek során számos olyan emberrel álltam ilyen-olyan kapcsolatban (főnök, kolléga, rokon, stb.) akinek köszönhetően sokat tudtam gyakorolni a türelmet. Persze ez az adott helyzetben sokszor nem tudatosul bennünk, csak később. Viszont roppant jó fejlődési lehetőség. Én egy-egy nehezebb természetű emberre – szerencsére – most már inkább kihívásként tekintek J
Ahogy írtam a legelején, a türelem folyamatos változásban van és ezt leginkább mi magunk befolyásoljuk, sőt, általában saját magunkkal vagyunk a legkevésbé türelmesek. Ti is biztosan megfigyeltétek már ezt, ugye? Mindig magunkat bántjuk leginkább, magunkkal vagyunk a legszigorúbbak, saját magunktól várjuk a legtöbbet és a lehető legrövidebb idő alatt. Legyen szó tanulásról, munkáról, sportról, életmódváltásról: ha szeretteink, barátaink vágnak bele valamibe, mit csinálunk? Megdícsérjük és támogatjuk őket. És hogyan viselkedünk önmagunkkal szemben? Nos, az én tapasztalatom az, hogy ebben a helyzetben már korántsem vagyunk ennyire pozitívak. Vegyük például az életmódváltást – adott egy csoport hasonló érdeklődési körű ember, akik segítik egymást. És amiért az egyiket megdícsérem, azért saját magamat lecseszem. Türelmetlenül várom, hogy kevesebbet mutasson végre a mérleg, míg a társamnak elmagyarázom, hogy legyen nyugodt és türelmes, teljesen normális, hogy stagnál a súlya...Tipikus példa, szerintem.

Fontos tudni és érezni, hogy a türelem nem valami passzív dolog. Sőt, éppen valami nagyon is dinamikus, hiszen ha ezt a képességünket tudjuk fejleszteni, akkor ezzel egyidőben fejlesztjük a belső erőnket is, vagyis az akaraterőnket. A két kulcsszó számomra itt is a tudatosság és az önkontroll. Tudatosan figyelni magadra és észrevenni, mikor fogytán van a türelmed, ilyenkor elcsípni és kicsit helyére tenni a gondolataidat. Szerintem ez roppant fontos pont, mert ha megtanulunk türelmesek lenni önmagunkkal, akkor nyugodtabban ám sokkal kitartóbban és tudatosabban tudunk tenni a céljainkért, és így semmi és senki nem állíthat meg minket!

Na de hogyan gyakoroljuk? Hogyan legyünk türelmesebbek? Íme egy idézet a Dalai Lámától, ő a lenti képen olvasható módon fogalmazta ezt meg. Ha önmagunkról van szó, tehát saját magunk ellenségei vagyunk igazából, csak fel kell ismerni... 

dalailama.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://moonfairy.blog.hu/api/trackback/id/tr3412828304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása